2015. szeptember 11., péntek

üdv új tanév

Még egy utolsó nagy utazás után - ma volt az első, amolyan hivatalos tanulós napunk. Kitört az új tanév!


Egy kis reggeli tornával kezdtük, hogy felpezsdüljön a vérünk. M a sportfelelős, örömmel vállalta a feladatot. Ha nem ilyen esős az idő, kertben futás és valamiféle torna lesz a napi tanuláskezdő mozgás.

Az évi nagy projekt Budapest.
Ezt szem előtt tartva indultunk el, kicsit messziről. Földgömb labdánkat vettük elő és a Mi Micsoda sorozat Földről szóló részét.



Beszélgettünk egy kicsit a Naprendszerről, bolygókról (nem új a téma), a Földről, az itteni optimális életfeltételekről. Aztán a kontinensekről, még a Pangea is szóba került. Megkerestük Európát, azon belül Magyarországot.




Az európai országokat M önálló munkában írta be a vaktérképbe, használva az Európa térképet.





A hűtőn nyár elje óta kint van Magyarország megyei térképe, jelöljük rajta azokat a városokat, helyeket, ahol jártunk nyáron. Most kiegészítettük a szomszédos országokkal.




S a b betűvel ismerkedett, mert ezt a kis könyvecskét vette elő magának:




Elolvastam neki a történetet, a b hangot tartalmazó szavakat ő is hangoztatta, és megmondta, hol hallja benne a b-t (elején, közepén, végén). Aztán feladatlapozott önállóan.




1 megjegyzés:

  1. Timi, ez a térképen bejelöljük, hol jártunk, szuper ötlet! átveszem! Többször előkerül itthon az otthontanulás téma, vagy Józsival beszélgetünk róla, vagy a gergő kérdezi meg: Anya, Manna még otthon tanul? Jó olvasni a blogodat!

    VálaszTörlés